XXIV. Országos Neveléstudományi Konferencia

„Oktatás és nevelés a társadalmi jóllét szolgálatában.
A nevelés és az oktatás kihívásai a válságok korában”  címmel került megrendezésre 2024. október 24-26. között Debrecenben a XXIV. Országos Neveléstudományi Konferencia

„A jóllét összetett fogalom, hiszen annak különböző szegmensei mentális és a fizikai aspektusokat egyaránt magukban foglalnak. Az új generációk sokszínű, sőt, úgy tűnik egyre inkább többdimenziós, egyedi mintázattal bíró egyenlőtlenségekkel érkeznek az iskola világába. A pandémiás időszak hatásait, majd a lezárások utáni jelenléti oktatás tapasztalatait feltáró kutatások legfontosabb kérdésének talán a tanítás eredményességét tekinthetjük, azonban az ún. posztcovid társadalomban, mely a háborús konfliktusok árnyékában az állandósuló krízis társadalmává vált, a jóllét kutatása is jelentős szerephez jutott. Mindez azzal indokolható, hogy nemcsak az online oktatás, hanem az azt követő visszailleszkedés, illetve a klímaváltozás, valamint a háború miatti aggódás is további kihívásokat jelent. Mindez a szocializációs folyamat mélyreható átalakulással jár együtt. A konferencia lehetőséget kínál a neveléstudományi kutatóknak, illetve a határtudományok irányából érkező szakembereknek arra, hogy reflektáljanak korunk változásaira, megvitassák a lehetséges beavatkozások irányait, és olyan jó gyakorlatokat mutassanak be, amelyek az életminőség magasabb szintjének eléréséhez járulhatnak hozzá.” – olvasható a konferencia honlapján.

Az EQAVET projekt keretében a Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Hivatal Pályakövetési és Elemzési munkacsoportjának munkatársai, Nagy Zoltán, Hörich Balázs István, Horváth Orsolya, Kertész Boglárka Gréta és Kovács Szilárd vettek részt és tartottak előadást a konferencián.

Előadásukban kitértek a pályakövetési felmérések eredményeire, többek között a szakképzésből kieső tanulók gazdasági aktivitásának felmérésre, a szakképzéssel való elégedettséget befolyásoló tényezőkre. Ismertették a kutatások eredményeit és a szakképzésben tanulók jövőbeni terveiről készült felméréseket.

Transznacionális szakértői értékelés szeminárium és képzés

Peer Review training

2024. október 10-én az online szeminárium az EQAVET NRP 2023-2026 projekt közös programjának részeként került megszervezésre, Horvátország, Észtország, Finnország és Szlovénia szakmai közreműködésével.Célja, hogy a szakképzési szolgáltatók szintjén népszerűsítse az európai szakértői értékelés módszertanát minden érdeklődő számára, valamint felkészítse a projektvezetőket a 2025-ben esedékes saját szakértői értékelésükre. A szeminárium során a résztvevők alapképzésben  vettek részt a szakképzési szolgáltatók szintjén alkalmazott transznacionális szakértői értékelés módszeréről és a szakképző intézmények által a szakértői értékelésből származó előnyökről és a szakértői értékelés lebonyolításáról.

A szeminárium és a képzés két fő területét fedte le. Az egyik terület az oktatás fenntarthatóságának témáját öleli fel. A fenntarthatóság a minőségbiztosítás alapvető része, ezért az ezen a tevékenységen dolgozó csoport a legjobb módját kereste annak, hogy a fenntarthatóságot a különböző minőségi területeken, kritériumokban és indikátorokban kiemelje.

A második terület az európai (transznacionális) szakképzési szolgáltatói szintű szakértői értékelés módszertanával foglalkozott, és a szakértői értékelés előnyeire összpontosított. Ezt a területet felkészítő képzésként szervezték, amely elsősorban azokat a szakképzési szolgáltatókat és szakértőket célozta meg, akik ebben a ciklusban részt vesznek a transznacionális szakértői értékelésekben.A rendezvény egyben remek lehetőség volt arra, hogy valamennyi résztvevő  megismerje az európai szakértői értékelés előnyeit.

VETPROFIT – Szakképzésre szabott projektmódszer

VETPROFIT

Szakképzésre szabott projektmódszer

 

„A szakképzés reakció-készségét alapvetően meghatározza, hogy mennyire képes követni a munkaerőpiaci igényeket, mennyire képes a gazdasági szereplők képzési kimenetre vonatkozó elvárásait azonosítani és arra felkészíteni a jövő munkavállalóit. Vajon van-e olyan lehetőség, eszköz, módszer a szakképzésben dolgozó tanárok oktatók kezében, amivel a megszokott tanítási kereteket átlépve, a tanulási kimenetet az aktuális kereslet irányába tudják mozdítani?

A VETProfit tanárok, diákok és cégek válasza a kérdésre „igen”, amit a rendezvényen a partneriskolák jó gyakorlatának bemutatásával és a projekt a szakképzési trendekhez igazodó innovatív eredményeivel (mint a mikrokurzusok, mikrotananyagok, mikrotanúsítványok) szeretnénk alátámasztani. Végül arra a kérdésre keressük a választ, hogy a megszokott tanítási keretekből való kilépés hogyan integrálódhat a szakképző iskolák EQAVET- alapú minőségirányítási rendszerébe.”

Fenti gondolatokkal várta a VETPROFIT rendezvényre érkezőket a keszthelyi Premontrei Szakgimnázium és Technikum 2024. október 2-án.

A rendezvényen számos hazai és külföldi jógyakorlatot ismerhettünk meg. Az EQAVET projekt képviseletében Ziegler Angéla tartott előadást a „Kapcsolódási pontok a szakképző intézmények EQAVET-alapú minőségirányítási rendszeréhez: PDCA ciklus az innovatív módszereket alkalmazó oktatók munkájában” címmel.

A szakképző intézmény tanárai és diákjai által, külső cég munkatársainak bevonásával megtervezett és megvalósított reszponzív projektek számos ponton kapcsolódnak az intézmény minőségirányítási rendszeréhez: az EQAVET PDCA ciklus és az EQAVET indikátorok a reszponzív projektekben több ponton megjelennek, az intézményi szintű önértékelésben és a szakoktatók egyéni önértékelésében egyaránt nagyon fontosak.