Szakképzési Pályakövetési Peer Review Magyarországon

Magyarország adott otthont az EQAVET szakértői értékelésének, amely a szakképzésben végzettek pályakövetési rendszerét vizsgálta.
Az értékelés a magyar szakképzésben végzettek pályakövetési rendszerének kidolgozására és bevezetésére összpontosított, különös figyelmet fordítva a minőségbiztosítási kérdésekre, valamint a rendszernek a szakképzési szolgáltatásokra gyakorolt hatására.

A Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Hivatal (NSZFH) 2025. március 26-án és 27-én rendezte meg az EQAVET online szakértői értékelését a szakképzési pályakövetési rendszerről. Az eseményen részt vettek a Kulturális és Innovációs Minisztérium, szakképző intézmények, és a cégek képviselői, a Pályakövetési Munkacsoport, valamint az EQAVET-hálózat tagjai, hogy megvitassák a a magyar rendszer működését, a minőségbiztosítási eljárásokat és a szakképzési kínálatra gyakorolt hatásokat. Hat EQAVET-hálózati tag vett részt szakértőként Ausztriából, Csehországból, Finnországból, Hollandiából és Szlovákiából, a házigazda pedig bemutatta az iskolarendszerű szakképzésre vonatkozó pályakövetési rendszert. A szakértői értékelés középpontjában elsősorban a pályakövetés, a szakképzési szolgáltatások minőségének javítása, valamint a tanulók iskolából a munkaerőpiacra való átlépésének támogatása közötti összefüggések álltak.

A házigazdák bemutatták az NSZFH által 2021-ben létrehozott magyar pályakövetési rendszert, amely adminisztratív adatok és a tanulók körében végzett felmérések segítségével kilenc éven át követi nyomon a végzetteket. A rendszer információkat nyújt a tanulókról, képzésükről, tanulmányi eredményeikről, a felsőoktatásba és a munkaerőpiacra való átmenetről, valamint az álláskeresők helyzetéről. A felmérési rész a tanulók elvárásairól, terveiről és karriercéljairól gyűjt információkat.

A szakértői értékelés lehetőséget biztosított a résztvevőknek, hogy elgondolkodjanak a pályakövetési rendszerről és annak a minőségbiztosítással való összefüggéseiről. A szakmai megbeszélések során szóba kerültek a tanulók karrierútjainak egyéni nyomon követésével kapcsolatos kihívások, a hatékony pályakövetési rendszer kidolgozása, valamint az adatvezérelt rendszer szakpolitikai döntéshozatal középpontjába állítása. A megbeszélések további fontos témái között szerepelt az adatgyűjtés, az adatok minőségbiztosítása, valamint a munkaerő-piaci előrejelzésekkel való összefüggések.

A teljes jelentés angol nyelven itt olvasható.

Részvétel a spanyolországi EQAVET rendszer szintű szakértői értékelésen

2026. április 22-én és 23-án spanyolországi EQAVET rendszer szintű szakértői értékelést (Peer Review) tartottak Tenerifén „Önértékelési eszközök az EQAVET indikatív jellemzőkhöz a szakképző intézmények kontextusában” témában.

A spanyol Peer Review-t a Nemzeti Oktatási, Szakképzési és Sportminisztérium Minőség- és Rendszerértékelési Főosztályának keretében működő spanyol EQAVET Nemzeti Referencia Pont (EQAVET NRP) szervezte és bonyolította le, szoros együttműködésben a Kanári-szigetek Kormányának Oktatási, Szakképzési, Testnevelési- és Sportügyi Minisztériumával. A helyszíni értékelésen 5 másik NRP (Görögország, Magyarország, Olaszország, Portugália és Szerbia) által delegált 7 fő külföldi szakértő (peer) vett részt.

Kép forrása

A szakértői értékelés fókusza a Kanári-szigetek szakképző intézményei számára nemrégiben kidolgozott és jelenleg a korai bevezetés fázisában lévő EQAVET-alapú minőségbiztosítási rendszer állt.
Az EQAVET Peer Review megvalósítására kidolgozott egységes módszertan szerint a fogadó NRP határidőre elkészítette a szakértői értékelés koncepcióját, előzetes tervét (concept note), a szakértői értékelési (Peer Review) meeting programját és az értékelésre kiválasztott tématerületek önértékelési jelentését (self-assessment report) az értékel(end)ő kérdésekkel együtt. Ezeknek az előzetes írásos dokumentumoknak az alapos áttanulmányozása, elemzése, valamint az online előkészítő találkozók és a Peer Review meeting során a házigazdák által átadott információk képezték a szakértői értékelés alapját.
2022-ben a spanyol hatóságok elfogadták a szakképzés szervezéséről és integrációjáról szóló 3/2022-es törvényt. A törvény X. fejezetének („A szakképzési rendszer minőségének értékelése és biztosítása”) 110. cikke kiemeli az Európai Szakképzési Minőségbiztosítási Referencia Keretrendszert (EQAVET Keretrendszer), és hangsúlyozza, hogy az EQAVET Keretrendszert kulcsfontosságú eszközként kell figyelembe venni a spanyol szakképzési rendszer minőségértékelésének végrehajtásában.
A Nemzeti Oktatási, Szakképzési és Sportminisztérium középtávú célja, hogy fokozatosan bevezesse az EQAVET-alapú minőségbiztosítási rendszert a spanyol szakképző intézményekben. Ennek első lépéseként a Minisztérium által létrehozott és működtetett Minőségügyi Bizottság kidolgozott egy minőségbiztosítási és minőségértékelési keretrendszert, a szakképzés értékelésére szolgáló Állami Indikátor Rendszert, amely az első átfogó és strukturált értékelési keretet jelenti az új spanyol szakképzési rendszerhez. Fő célja a rendszer minőségének, hatékonyságának, eredményességének, méltányosságának és eredmény-orientáltságának biztosítása, miközben objektív és összehasonlítható információkat, adatokat nyújt a bizonyíték-alapú szakpolitikai döntéshozatal támogatására a szakképzés területén. A 12 értékelési területen 34 indikátort (köztük az EQAVET referencia indikátorokat is) tartalmazó Állami Indikátor Rendszer fő célja a rendszer minőségének, hatékonyságának, eredményességének, méltányosságának és eredmény-orientáltságának biztosítása, miközben objektív és összehasonlítható információkat, adatokat nyújt a bizonyíték-alapú szakpolitikai döntéshozatal támogatására a szakképzés területén. Az Állami Indikátor Rendszer segíti a spanyol hatóságokat különösen az alábbi területek hozzáadott értékének a feltárásában is:

  1. a rugalmas tanulási utak (különös tekintettel a munkahelyi környezetben történő tanulásra-képzésre);
  2. az innovatív oktatási, képzési és tanulási módszerek bevezetése;
  3. a tanárok/oktatók szakmai fejlődése és
  4. a digitalizáció és a környezeti fenntarthatóság megvalósítása a szakképzésben.

A Kanári-szigetek Kormányának Oktatási, Szakképzési, Testnevelési- és Sportügyi Minisztériuma kidolgozott egy regionális minőségbiztosítási modellt az EQAVET Keretrendszer szakképző intézményekben történő bevezetésére, amely az Állami Indikátor Rendszeren alapszik. Készítettek egy elektronikus platformot, amely önértékelési eszközként szolgál a szakképző intézmények számára, támogatja az elemzést és a döntéshozatalt, és lehetővé teszi az intézmények számára, hogy az Indikátor Rendszer értékelési területeihez kapcsolódóan – az indikátor-értékek és a hozzárendelt EQAVET indikatív jellemzők alapján – konkrét intézkedéseket tartalmazó Fejlesztési Tervet határozzanak meg.
A minőségbiztosítási modellhez kapcsolódóan egységes minőségi besorolást alkalmaznak, három elismerési szinttel:

  1. elköteleződési szint,
  2. középhaladó szint és
  3. haladó szint.

A Kanári-szigetek Kormányának Oktatási, Szakképzési, Testnevelési- és Sportügyi Minisztériuma egy külső szervre kívánja bízni a szakképző intézmények által elért szintek elismerését és tanúsítását, e területen a Kanári-szigetek Egyetemi Minőség- és Oktatás-Értékelési Ügynökségével (ACCUEE) működnek együtt, amely közel 25 éves tapasztalattal rendelkezik a felsőoktatási intézmények teljesítményének értékelésében. Az ACCUEE a Minisztérium felkérésére kidolgozott egy javaslatot a szakképző intézmények külső értékelésére, beleértve egy azt kísérő hivatalos elismerési / tanúsítási eljárást is. Az ACCUEE megközelítése a folyamatos fejlesztés gondolatán alapul, és megfelel az EQAVET Minőségbiztosítási Ciklusnak.
A házigazdák az kérték a peerektől, hogy adjanak visszajelzést a kanári-szigeteki szakképző intézmények által használt minőségbiztosítási modellről és a kapcsolódó önértékelési eszközről. Három kulcskérdés vezérelte a szakmai beszélgetéseket és az értékelést:

  1. kérdés: Hogyan lehetne javítani az önértékelési rendszert és a kapcsolódó eszközöket a kanári-szigeteki szakképző intézményeknél, hogy jobban tükrözzék az EQAVET Minőségbiztosítási Keretrendszer alapelveit?
  2. kérdés: Hogyan lehetne megerősíteni az ACCUEE részvételét a külső értékelésben annak érdekében, hogy az intézmények belső minőségbiztosítási folyamatai jobban illeszkedjenek az EQAVET indikatív jellemzőkhöz és indikátorokhoz?
  3. kérdés: A minőségbiztosítási rendszer részeként milyen típusú adatokat kellene gyűjteni a szakpolitikai célokhoz kapcsolódó fejlesztések megalapozásához (különös tekintettel a végzettek foglalkoztathatóságára, a gyakorlati képzőhelyekkel történő együttműködésre és az innovációra a képzési programokban)?

Részvétel a horvátországi EQAVET rendszer szintű szakértői értékelésen

2026. április 9-10-én Zágrábban került megrendezésre a horvát EQAVET rendszer szintű Peer Review (szakértői értékelési) folyamatának helyszíni eseménye, amelynek középpontjában a felnőttképzés minőségbiztosítása, különösen az önértékelés és a külső értékelés rendszere állt. A szakmai program házigazdája a horvát Szakképzési és Felnőttképzési Ügynökség (Agency for Vocational Education and Training and Adult Education – ASOO) volt, amely egyben a horvát EQAVET Nemzeti Referencia Pont (NRP) szerepét is betölti. A nemzetközi szakértői csoport munkájában Finnország, Németország, Magyarország és Szlovénia képviselői vettek részt értékelőként (peer), valamint megfigyelőként jelen volt az Európai Képzési Alapítvány (ETF) szakértője is.
Magyarországot két EQAVET szakértő képvisele.
A Peer Review célja az volt, hogy nemzetközi szakértői szemszögből értékelje Horvátország újonnan kialakított felnőttképzési minőségbiztosítási rendszerét, valamint visszajelzést adjon annak továbbfejlesztéséhez. A vizsgálat különös jelentőséggel bírt, mivel Horvátországban először vezettek be országos szintű külső értékelési rendszert a felnőttképzés területén. A rendszer jogi alapját a 2021-ben elfogadott Felnőttképzési Törvény teremtette meg, amely a formális, nem formális és informális tanulás elismerése mellett a minőségbiztosítás kereteit is meghatározza. A törvény minőségbiztosítási előírásai elsősorban a formális, államilag elismert képesítés megszerzésére irányuló képzésekre vonatkoznak.

A horvát modell egyik sajátossága, hogy a képző intézmények önértékelésének részletes módszertanát és eszközrendszerét az ASOO dolgozta ki. Az intézmények számára útmutatók készültek, valamint rendszeres képzések támogatják a belső minőségfejlesztési folyamatok kialakítását. Ezzel párhuzamosan létrejött az országos külső értékelési rendszer is, amely mintegy 360 felnőttképzési intézményre terjed ki. A külső értékelést az Ügynökség öt-hétévente végzi el egy öt minőségi területen 18 minőségi standardból álló értékelési modell alapján. A folyamat része az intézményi önértékelési jelentés elkészítése, a bizonyítékok bemutatása, valamint egy háromtagú független szakértői bizottság helyszíni látogatása. Az értékelés eredményeként az intézmények egy négyfokozatú skálán minősítést kapnak, amely a „nagyon magas” szinttől egészen a „nem megfelelő” kategóriáig terjedhet. Az eredmények nyilvánosan hozzáférhetők az Ügynökség honlapján, ezzel is támogatva az átláthatóságot és a tanulók tájékozott intézményválasztását. A rendszer bevezetését követően már 42 intézmény teljes körű értékelése valósult meg.
A kétnapos szakmai program során a résztvevők először a horvát Oktatási, Tudományos és Ifjúsági Minisztérium, valamint az ASOO képviselőinek előadásait hallgatták meg. Ezt követően a szakértők részletes konzultációkat folytattak az Ügynökség munkatársaival, felnőttképzési intézmények vezetőivel és a külső értékelésekben közreműködő szakértőkkel. A megbeszélések három kulcskérdés köré szerveződtek:

  1. mennyiben felel meg a horvát minőségbiztosítási modell az EQAVET Keretrendszernek;
  2. milyen mértékben növeli a külső értékelés a felnőttképzési intézmények átláthatóságát és láthatóságát;
  3. hogyan járul hozzá és támogatja egy nemzeti minőségbiztosítási keretrendszer a folyamatos (minőség)fejlesztést és az intézményi önszabályozást.

A nemzetközi szakértői csoport, köztük a magyar résztvevők, számos pozitívumot azonosítottak. Kiemelték a rendszer ambiciózus célkitűzéseit, az Ügynökség által biztosított széles körű szakmai támogatást, valamint azt a nyitottságot, amellyel a horvát szakemberek az első értékelési ciklus tapasztalatait beépítik a rendszer fejlesztésébe. Különösen fontosnak tartották, hogy a külső értékelési modell erősen épít az EQAVET Keretrendszer alapelveire és elemeire, ezáltal hozzájárul a minőségkultúra kialakításához / erősítéséhez a horvát felnőttképzési intézményekben, valamint az európai szintű összehasonlíthatósághoz is.
A szakértői visszajelzések ugyanakkor több fejlesztési lehetőségre is rámutattak. Felmerült például az értékelési eredmények egyszerűbb és közérthetőbb kommunikációjának szükségessége, hogy a tanulók és más érintettek könnyebben értelmezhessék az intézmények minősítését. Szó esett az adatgyűjtési és adathitelesítési folyamatok további erősítéséről, valamint arról is, hogy milyen támogatási mechanizmusok segíthetik azokat az intézményeket, amelyek az értékelés során gyengébb eredményt érnek el. A résztvevők hangsúlyozták a minőségbiztosítás és más szakpolitikai területek – például az akkreditáció, a képesítési reformok vagy a jogszabályi környezet – közötti szoros összhang fontosságát.
A zágrábi Peer Review jól példázta az EQAVET Hálózat által támogatott nemzetközi szakmai tanulás jelentőségét. A magyar szakértők részvétele egyrészt lehetőséget teremtett arra, hogy megismerjék egy másik ország minőségbiztosítási innovációit, másrészt saját tapasztalataik megosztásával segíthették a horvát rendszer továbbfejlesztését. Az ilyen nemzetközi együttműködések nemcsak az egyes országok szakpolitikai fejlődését segítik elő, hanem hozzájárulnak az európai szakképzési és felnőttképzési rendszerek minőségének, átláthatóságának és hatékonyságának folyamatos erősítéséhez is.

 

Részvétel a szlovéniai befogadó szakképzés fejlesztésében a minőségbiztosítás szerepét vizsgáló EQAVET Peer Review folyamatban

2026 tavaszán került sor a szlovén EQAVET Nemzeti Referencia Pont (National Reference Point – NRP) által szervezett nemzetközi peer review folyamatra, amelynek középpontjában a minőségbiztosítás szerepe állt az inkluzív (befogadó) középfokú szakképzés fejlesztésében. Magyarországot Marton József, a magyar EQAVET NRP szakértője képviselte a nemzetközi szakértői csoport tagjaként. A szakmai értékelésben Belgium (francia nyelvű közösség), Horvátország, Görögország, Németország és Magyarország szakértői vettek részt.

A peer review folyamat több egymásra épülő szakmai eseményből állt. Az online előkészítő megbeszélésekre 2026. április 23-án és május 6-án került sor, ezt követte a háromnapos helyszíni szakértői látogatás Ljubljanában május 20–22. között, majd a folyamatot egy június 18-i online follow-up megbeszélés zárta le. A strukturált előkészítés lehetővé tette, hogy a nemzetközi szakértők részletesen megismerjék a szlovén önértékelési jelentést, a nemzeti minőségbiztosítási rendszert és a peer review során vizsgálandó kérdéseket.

Kép forrása

A szlovén fél bemutatta az oktatási minisztérium, a Szlovén Szakképzési Intézet (CPI), valamint a Nemzeti Vizsgaközpont munkáját, különös tekintettel arra, miként jelenik meg az inklúzió a szakpolitikai célokban, a szakképzési programok fejlesztésében és az országos minőségbiztosítási rendszerben. A szakértők megismerhették azokat az eszközöket is, amelyekkel Szlovénia az EQAVET indikátoraira építve értékeli a szakképzés minőségét, valamint az ARISE projektet, amely 25 iskola bevonásával támogatja a hátrányos helyzetű tanulók sikeres tanulási útját és a korai iskolaelhagyás megelőzését. A program során két ljubljanai szakképző intézmény mutatta be saját jó gyakorlatait, amelyek jól szemléltették az inkluzív szemlélet gyakorlati megvalósítását.

A peer review központi témája az EQAVET 8. indikátorának alkalmazása volt, amely a sérülékeny tanulói csoportok részvételét vizsgálja a szakképzésben. A nemzetközi szakértők egyetértettek abban, hogy a korábbi, kizárólag sajátos nevelési igényű tanulókra irányuló megközelítés kibővítése – a migráns és az alacsony szociális-gazdasági hátterű tanulók bevonásával – jelentős előrelépést jelent. Ugyanakkor hangsúlyozták, hogy az inklúzió ennél jóval tágabb fogalom, amelynek a tehetséges, kiemelkedően teljesítő, valamint a mentális egészségi problémákkal, motivációs vagy családi nehézségekkel küzdő fiatalokra is ki kell terjednie. A szakértők szerint az inkluzív oktatásnak egyszerre kell szolgálnia az esélyegyenlőséget és a kiválóság támogatását.

A szakmai párbeszéd egyik legfontosabb megállapítása az volt, hogy a jelenlegi indikátorok önmagukban nem képesek teljes képet adni az inkluzív szakképzés minőségéről. A résztvevők szerint a jövőben a tanulók jóllétét, az iskolai légkört, a tanulói részvételt, a személyre szabott támogatási formákat, a munkaalapú tanulás lehetőségének biztosítását és az intézmények inkluzív működését is mérni szükséges. Külön hangsúlyt kapott a kvalitatív információk – például önértékelések, esettanulmányok, tanulói visszajelzések és peer review eredmények – szerepe a mennyiségi adatok mellett.

A szakértői csoport részletes ajánlásokat fogalmazott meg a nemzeti monitoring rendszer továbbfejlesztésére is. Javasolták egy összekapcsolható, interoperábilis országos tanulói adatbázis kialakítását, amely megfelelő adatvédelmi garanciák mellett lehetővé tenné a tanulási utak, a lemorzsolódás, a végzettség megszerzése és az átmenetek nyomon követését. A magyar szakértő hozzászólásai alapján a jelentés külön utal arra is, hogy a digitális tanulói nyilvántartási rendszerek és a tanulási tervek elektronikus kezelése jelentősen hozzájárulhat az adatvezérelt minőségfejlesztéshez, miközben nem növeli az iskolák adminisztratív terheit.

A peer review további fontos üzenete volt, hogy az inklúzió sikerének kulcsa nem kizárólag a tanulók nyomon követése, hanem az intézmények támogatása is. A jelentés ezért kiemeli a pedagógusok továbbképzésének, a mentorálásnak, a szakmai hálózatoknak, az iskolák közötti tudásmegosztásnak, valamint a folyamatos visszacsatolásnak a jelentőségét. A szakértők szerint a monitoringnak nem pusztán ellenőrzési funkciót kell betöltenie, hanem olyan fejlesztési eszközzé kell válnia, amely támogatja az iskolákat az inkluzív gyakorlatok továbbfejlesztésében.

A szlovén peer review ismét bizonyította, hogy az EQAVET rendszer nem csupán közös európai minőségbiztosítási keretet biztosít, hanem kiváló lehetőséget teremt a tagállamok közötti szakmai tanulásra és a jó gyakorlatok megosztására is. A magyar szakértői részvétel a nemzetközi szakértői munkában hozzájárult ahhoz, hogy a magyar tapasztalatok – különösen a digitális adatbázist használó minőségbiztosítás, a tanulói nyomon követés és az inkluzív szemlélet fejlesztése terén – megjelenjenek a végleges szakértői ajánlásokban. A peer review eredményei nemcsak Szlovénia számára nyújtanak iránymutatást, hanem értékes tapasztalatokat kínálnak valamennyi európai szakképzési rendszer számára a befogadó, minőségi szakképzés további fejlesztéséhez.

Zárókonferencia: Három év a szakképzés minőségbiztosításának szolgálatában

Az „Európai szakképzési minőségbiztosítás EQAVET nemzeti referenciapontjainak támogatása 2023-2026” elnevezésű projekt a végéhez közeledik. Ebből az alkalomból május 26-án zárókonferenciát rendezünk, amelyre várjuk a szakképző intézmények vezetőit, oktatóit, a szakma képviselőit és kiemelten az intézmények minőségbiztosításával foglalkozó kollégáit.

A projekt elsődleges célkitűzése a szakképzési intézmények támogatása, a minőségkultúra mélyítése és az európai EQAVET-keretrendszer hazai adaptációjának elősegítése volt.

A konferencia tervezett programja
A rendezvény három fő pillér köré épül, érintve a rendszerszintű fejlesztéseket és a gyakorlati megvalósítást is:
I. EQAVET feladatok a hazai Szakképzési Pályakövetési Rendszerben (SZPR)

  • Áttekintjük az SZPR elmúlt három évben megvalósult fejlesztéseit, valamint a rendszerhez kapcsolódó EQAVET tanulmányokat és jelentéseket.
  • Bemutatásra kerül az SZPR-hez kapcsolódó nemzetközi Peer Review (szakértői értékelés) esemény, valamint a szlovák és osztrák tanulmányutak során szerzett tapasztalatok.

II. Külső értékelés és hazai Peer Review

  • Ismertetjük „A szakképző intézményi MIR-hez kapcsolódó külső értékelés rendszere” elnevezésű hazai Peer Review esemény részleteit és tanulságait.

III. Jógyakorlatok az EQAVET-alapú minőségirányításban
A szekció keretében gyakorlati példákon keresztül mutatjuk be a minőségirányítás mindennapi alkalmazását:

  • Az intézményi EQAVET és a vállalati KAMSZER összehangolása
  • Gyakorlati oktatásvezetés és Minőségirányítási Csoport tagság egy személyben
  • A duális partner tapasztalatai
  • EQAVET és ISO 9001 az intézményi együttműködésben
  • Duális képzőhely MIR felülvizsgálata az intézményi tapasztalatok tükrében

A részletes program itt érhető el.

Jelentkezési határidő: 2026. május 18.
Regisztrációs link

A zárókonferencia az Erasmus+ EQAVET projekt támogatásával valósul meg, fókuszban a minőségbiztosítás és az adatalapú intézményfejlesztés áll.

Várjuk szeretettel a szakmai párbeszéd jegyében!

 

EQAVET nemzeti szakértői értékelés: a szakképző intézmények külső értékelési rendszerének első átfogó szakmai vizsgálata

A szakképzés minőségének folyamatos fejlesztése érdekében 2026-ban egy hazai szakértői értékelés (Peer Review) keretében került sor a szakképző intézményi minőségirányítási rendszerhez (MIR) kapcsolódó külső értékelési rendszer szakmai felülvizsgálatára. A szakértői értékelés célja annak feltárása volt, hogy a néhány éve kialakított és már működő külső értékelési rendszer mennyiben támogatja a minőségfejlesztést, valamint milyen továbbfejlesztési lehetőségek állnak rendelkezésre.

Egy új minőségbiztosítási rendszer mérlegen

A szakképző intézmények külső értékelési rendszere a Szakképzés 4.0 stratégia és az EQAVET európai minőségbiztosítási keretrendszer elvei alapján jött létre. A rendszer célja, hogy független szakértők bevonásával nyújtson visszajelzést az intézmények működéséről, erősségeiről és fejlesztendő területeiről.
A koncepció kidolgozását követően 25 intézményben pilot értékelések zajlottak, amelyek tapasztalatai alapján készült el a végleges Külső Értékelési Kézikönyv. Az IKK Nonprofit Zrt. 2025-ben 67 szakképző intézmény külső értékelését végezte el az új rendszer szerint.

Mit vizsgáltak a szakértők?

A szakértői értékelés öt kiemelt területre fókuszált:

  • a szabályozási és eljárásrendi keretek megfelelőségére,
  • az értékelési módszertan és a szakmai konzisztencia működésére,
  • a szakértői rendszer kompetenciáira és támogatási mechanizmusaira,
  • a dokumentációs és technikai háttér hatékonyságára,
  • valamint az elismerési és ösztönző rendszer fejlesztési lehetőségeire.

A vizsgálat célja nem csupán a rendszer megfelelőségének ellenőrzése volt, hanem annak feltárása is, hogyan válhat a külső értékelés hosszú távon a minőségfejlesztés egyik legfontosabb eszközévé.

Kedvező eredmények az első értékelések alapján

A 2025-ben értékelt 67 intézmény közül 95,5 százalék esetében a szakmai és minőségirányítási elvárásoknak megfelelő működést állapítottak meg. Az intézmények közel 30 százaléka a „tanulószervezet” kategóriába került, ami azt jelzi, hogy tudatosan használják a minőségirányítás eszközeit, képesek azonosítani a problémákat, és fejlesztéseket indítanak azok megoldására.
A vizsgálatok során számos jó gyakorlatot azonosítottak a minőségirányítás, a szervezeti működés és a szakmai-pedagógiai munka területén. Ugyanakkor fejlesztendő területként jelent meg többek között a tanulói elégedettség mérése, a duális képzések támogatása, a digitális eszközellátottság, a projektalapú oktatás módszertana, valamint a belső tudásmegosztás.
A tapasztalatok alapján egyértelművé vált, hogy az intézmények minőségirányítási kultúrájának fejlettsége szorosan összefügg a vezetők elkötelezettségével.

A külső értékelési rendszer erősségei

Az értékelés résztvevői egyetértettek abban, hogy a külső értékelési rendszer stabil szakmai és jogszabályi alapokra épül. Kiemelték az egységes módszertan alkalmazását, a fejlesztő szemléletet, valamint azt, hogy a rendszer szorosan kapcsolódik az EQAVET minőségbiztosítási elveihez.
A szakértők szerint különösen erős elemei a rendszernek:

  • az önértékelésre épülő külső értékelési logika;
  • a dokumentumelemzés, az interjúk és a helyszíni látogatások kombinációja;
  • a szigorú szakértői kiválasztási és képzési rendszer;
  • az informatikai támogatás és a KRÉTA-rendszerhez való kapcsolódás;
  • a jó gyakorlatok azonosításának és megosztásának lehetősége.

A szakértői rendszer felkészítő képzései, továbbképzései, szupervíziós elemei és etikai szabályai szintén hozzájárulnak a magas szakmai színvonal biztosításához.

Fejlesztési lehetőségek és kihívások

A pozitív tapasztalatok mellett több fejlesztendő terület is azonosításra került.
A legfontosabb kihívások közé tartozik az adminisztratív terhek csökkentése, különösen a kisebb intézmények esetében. A szakértők szerint szükség lenne egységes dokumentumsablonokra és értelmezési útmutatókra, amelyek segítenék az intézményeket az önértékelési és külső értékelési folyamatokban.
Fontos fejlesztési irányként jelent meg:

  • az intézményi visszacsatolás erősítése;
  • a szakértői továbbképzések további fejlesztése;
  • az informatikai háttér korszerűsítése;
  • az adatvédelmi és jogosultságkezelési gyakorlatok egységesítése;
  • a jó gyakorlatok rendszerszintű gyűjtése és terjesztése.

A szakértők arra is felhívták a figyelmet, hogy a rendszer sikeressége hosszú távon jelentős mértékben függ az intézményvezetők és a fenntartók minőségfejlesztés iránti elkötelezettségétől.

A következő lépések

A szakértői értékelés egyik legfontosabb eredménye, hogy megerősítette: a szakképző intézmények külső értékelési rendszere megfelelő alapot biztosít egy korszerű, fejlesztésközpontú minőségbiztosítási modell működtetéséhez. A szakértők ugyanakkor hangsúlyozták, hogy a rendszer folyamatos finomhangolást igényel.
A javasolt fejlesztések között szerepel egy egységes dokumentációs háttér kialakítása, az intézményi visszajelzési lehetőségek bővítése, a szakértői támogatási rendszer erősítése, valamint egy országos jógyakorlat-megosztó rendszer létrehozása. Emellett felmerült egy szakképzési minőségdíj vagy tanúsítvány bevezetésének lehetősége is azok számára, amelyek kiemelkedő eredményeket érnek el a minőségfejlesztés területén. Ezt a javaslatot az EQAVET nemzeti referenciapont a 2026-2029 pályázati ciklusban fogja megvalósítani.
A szakértői értékelés összegző megállapítása szerint a rendszer legnagyobb kihívása a megfelelésközpontú működés és az innovációt ösztönző fejlesztő szemlélet közötti egyensúly megteremtése. A cél, hogy a külső értékelés ne csupán ellenőrzési eszköz legyen, hanem valódi tanulási és fejlődési lehetőséget biztosítson a magyar szakképzés valamennyi szereplője számára.

Az elhangzott előadásokat és a visszajelző jelentést az alábbi linkeken érhetik el és tölthetik le.

A szakképző intézmények külső értékelési rendszerének bemutatása Letöltés
A 2025-ben végzett szakképző intézményi külső értékelések eredményeinek, tapasztalatainak bemutatása Letöltés
Külső értékelés egy szakképző intézményben (felkészülés, részvétel, tapasztalatok, hatások) – Handler Nándor Technikum, Soproni SZC Letöltés
Külső értékelés egy szakképző intézményben (felkészülés, részvétel, tapasztalatok, hatások) – Wesselényi Miklós Technikum és Kol-légium, Nyíregyházi SZC Letöltés
Visszajelző jelentés Letöltés

Intézményi önértékelés workshop szakképző intézmények és duális partnereik számára

Az EQAVET NRP az „EQAVET NRP fejlesztés 2023-2026” projekt keretében 2025. április 8-9-10-én workshop sorozatot tartott „Intézményi önértékelés szakképző intézmények és duális partnereik számára” témakörben. A workshop célja, hogy támogassa a szakképző intézmények duális partnereinek aktívabb részvételét a szakképzési minőségirányítási rendszer (MIR) működtetésében, valamint, hogy a szakképző intézmények és a duális képzőhelyek minőségirányítási rendszerei, tevékenységei összehangoltabbá váljanak a közös képzések minőségének javulása és ezáltal az egész szakképzési rendszer minőségbiztosításának további erősítése érdekében.

A workshop előadásai hozzájárultak ahhoz, hogy a résztvevők megismerjék a szakképzési jogszabályok minőségirányítással kapcsolatos tartalmát, az EQAVET Keretrendszer elemeit: a minőségbiztosítási ciklust (elvárások), a mérőeszközöket (indikátorok), a monitoring eljárásokat (önértékelés, külső értékelés) és azok szerepét, valamint az EQAVET alapú szakképző intézményi minőségirányítási rendszer felépítését.

A műhelymunka két gyakorlati feladatra épült. Első feladataként a résztvevők feltárták a szakképző intézmény és a duális képzőhely minőségirányítási rendszereinek kapcsolódási pontjait, és e téren a lehetséges együttműködési formákat. A résztvevők a prezentációik során több példaértékű gyakorlati alkalmazást is bemutattak.

A második feladat célja annak megismerése volt, hogy a szakképző intézmény és a duális képzőhely közös képzési tevékenységében hol jelennek meg az EQAVET alapú minőségirányítási rendszer elemei és azok hogyan kapcsolódnak az önértékeléshez. Igazodva ahhoz, hogy a közös képzési tevékenységet a partnerek a közösen kidolgozott képzési program alapján valósítják meg, a résztvevők a képzési program tartalmának áttekintésével összegyűjtötték azokat a főbb területeket, ahol a közös képzésben megjelenhetnek és szerepük van a minőségirányítási rendszerek elemeinek. A főbb területek feltárása után a résztvevők közösen dolgoztak ki gyakorlati alkalmazási lehetőségeket egy-egy MIR elemre vonatkozóan (pl.: a tanulók közös értékelésének folyamatszabályozása, a képzés eredményességének, hatékonyságának nyomonkövetését biztosító indikátorok összegyűjtése, azon önértékelési szempontok kiválasztása, amelyekben a közös képzési tevékenység tervezésének, megvalósításának az értékelése történik).

A résztvevők munkáját részletes szakmai segédanyag gyűjtemény támogatta gyakorlatleírások, sablonok, módszertani útmutatók, kézikönyvek formájában.

A visszajelzések alapján a résztvevők hasznosnak értékelték a workshopon kapott információkat. A megjelentek közül többen megemlítették, hogy a további munkájukhoz felhasználható ötleteket kaptak. Mind a szakképző intézmények, mind pedig a duális képzőhelyek képviselői kiemelték az egymástól tanulás, a jógyakorlatok megosztásának hasznosságát és azt, hogy betekintést nyerhettek egymás minőségirányítási rendszerének működésébe.

A workshop eredményeként értékelhető továbbá, hogy a résztvevők felismerték: a szakképző intézmény és a duális képzőhely minőségirányítási rendszerei, tevékenységei számos elemben illeszkednek egymáshoz, amelyekre a jövőben fokozott figyelmet érdemes fordítani mindkét félnek a közös képzés minőségének folyamatos fejlesztése érdekében. A workshop szakmai tartalma újszerű volt abban a tekintetben is, hogy a partnerek együttműködési lehetőségének új megközelítését tárta fel és új szemszögből mutatta be a minőségirányítási rendszer alapján végzett és támogatott közös képzési tevékenység feladatait, minőségfejlesztését.

A programsorozat iránt nagy volt az érdeklődés, a három napon összesen 94 fő vett részt.

Az NSZFH EQAVET NRP szakértőjének részvétele a bolgár szakképzés reformkoncepciójának értékelésében

EQAVET Bulgarian Peer Review

A bolgár szakértői értékelést a EQAVET Nemzeti Referencia Pontnak is helyet adó Oktatási és Tudományos Minisztérium Szakképzési Főosztálya szervezte és bonyolította le 2024. október 24-én és 25-én, online formában.Nemzeti szakértőnk, Molnárné Stadler Katalin összefoglalója.

Az Európai Unió Tanácsa által 2020. november 24-én elfogadott Ajánlás a fenntartható versenyképességet, a társadalmi méltányosságot és a rezilienciát célzó szakképzésről a minőségbiztosítási intézkedések átláthatóságának fokozása, valamint a tagállamok közötti kölcsönös bizalom erősítése érdekében új eszközt vezetett be az EQAVET Keretrendszer nemzeti bevezetésének monitorozására. Az ún. EQAVET Peer Review keretében a szakképzési rendszerek szintjén az EQAVET Keretrendszer bevezetését célzó tagállami intézkedések uniós szintű szakértői értékelése az Európai Szakképzési Minőségbiztosítási Hálózat által kidolgozott konkrét módszertan alapján valósul meg. Az EQAVET Nemzeti Referencia Pontok (NRP) kettős szerepben vesznek részt a folyamatban: fogadó országként, és értékelő országként. Az értékelést peer-ek, azaz 5 másik EQAVET Hálózat tagország / NRP által delegált szakértő kollégák végzik. Feladatuk, hogy kritikus, ugyanakkor építő jellegű és támogató visszajelzést adjanak a fogadó ország / NRP által kiválasztott és bemutatott minőségbiztosítási intézkedés(ek)re vonatkozóan.

A bolgár Peer Review-t a Bolgár EQAVET Nemzeti Referencia Pontnak is helyet adó Oktatási és Tudományos Minisztérium Szakképzési Főosztálya szervezte és bonyolította le 2024. október 24-én és 25-én, online formában. 5 másik európai NRP (Csehország, Görögország, Horvátország, Magyarország és Olaszország) képviseletében összesen 8 fő külföldi peer vett részt az értékelésben. Az értékelők mellett jelen volt még az EQAVET Titkárság képviselője és egy moderátor-szakértő, szintén az EQAVET Titkárság megbízásából.

A szakértői értékelés fókusza a bolgár szakképzési rendszer folyamatban lévő reformja, és azon belül is a bolgár Szakképzési Kiválósági Központok (Centres of Vocational Excellence, CoVE) létrehozása volt.

Az EQAVET Peer Review megvalósítására kidolgozott egységes módszertan szerint a fogadó NRP határidőre elkészítette a szakértői értékelés koncepcióját, előzetes tervét (concept note), a szakértői értékelési (Peer Review) meeting programját és az értékelésre kiválasztott téma-területek önértékelési jelentését (self-assessment report) az értékel(end)ő kérdésekkel együtt. Ezeknek az előzetes írásos dokumentumoknak az alapos áttanulmányozása, elemzése, valamint az online előkészítő találkozók és a Peer Review meeting során a házigazdák által átadott információk képezték a szakértői értékelés alapját.

A bolgár állami szervek a szakképzési rendszer megújítását, európai harmonizációját szolgáló intézkedés-csomagból a 28 megyei Szakképzési Kiválóság Központ kiválasztásának elveit, eljárását és a működésükre vonatkozó követelményeket, valamint a központok (tervezett) szakmai-támogatási rendszerét tárták az EQAVET értékelő csoport elé.

Bulgáriában a CoVE-ként működő szakképző iskolák kiválasztása külön az erre a célra kidolgozott, és az oktatási és tudományos miniszter által jóváhagyott módszertan alapján valósult meg. A módszertan és az abban meghatározott kritériumok szerint a szakképző iskolák önértékelést végeztek, amelyet átfogó külső értékelés követett. Az értékelési kritériumok tükrözik az iskola sajátosságait; a közelgő változásokhoz való alkalmazkodóképesség mértékét; a pénzügyi kapacitást; az iskolák képzési kínálatának illeszkedését az adott régió munkaerő-piaci igényeihez, a felnőttképzés jövőbeni biztosítására vonatkozó potenciáljukat; a partnerségek kialakítására és a hálózatépítésre való képességüket. A megyénként CoVE-nek kijelölt 28 szakképző iskola funkciói és feladatai újakkal bővülnek, mint például: felnőttképzés, felzárkóztató képzés; a helyi gazdaság igényeinek megfelelő tanterv kidolgozása a vállalkozásokkal, egyetemekkel, kutatóintézetekkel együttműködésben (a „tudás háromszög” elvének alkalmazása); a végzettek pályakövetésének megvalósítása; innovatív oktatási és tanulási módszerek alkalmazása: oktatók továbbképzésének megújítása; pályaorientációs szolgáltatások nyújtása; nemzetközi együttműködés. A tervek alapján a CoVE-k a hálózataikhoz kapcsolódó szakképző iskolákkal a tapasztalataikat és bevált gyakorlataikat megosztják, ezzel hozzájárulnak a teljes szakképzési rendszer minőségének fejlesztéséhez. A CoVE-ként kijelölt 28 szakképző iskolának EU forrásból képzési és infrastruktúra-fejlesztési támogatást biztosítanak, hogy az új funkcióikat és feladataikat sikeresen betölthessék.

A bolgár házigazdák arra kérték a peer kollégákat, hogy adjanak visszajelzést és tegyenek ajánlásokat arra vonatkozóan, hogyan lehetne a legjobban támogatni a CoVE-ket abban, hogy vezető és innovációs szerepet töltsenek be, pozitívan befolyásolva régiójuk ökoszisztémáját. A szakértői csoport az értékelő visszajelző jelentésében az EQAVET elvárásokhoz kapcsolódva számos észrevételt és javaslatot fogalmazott meg a bolgár Szakképzési Kiválóság Központoknak a szakképzés minőségi fejlesztésében betöltendő szerepéhez.

Mivel Bulgáriában jelenleg nincs az EQAVET Keretrendszerhez illeszkedő, egységes szakképzés-specifikus minőségirányítási rendszer, a Peer Review értékelés folyamatában az egymástól tanulás jegyében lehetőség nyílt a hazai EQAVET alapú szakképző intézményi minőségirányítási rendszer jógyakorlatként történő megismertetésére, bemutatására is.

A rendezvény angol nyelvű gyorsjelentése itt olvasható.

Transznacionális szakértői értékelés szeminárium és képzés

Peer Review training

2024. október 10-én az online szeminárium az EQAVET NRP 2023-2026 projekt közös programjának részeként került megszervezésre, Horvátország, Észtország, Finnország és Szlovénia szakmai közreműködésével.Célja, hogy a szakképzési szolgáltatók szintjén népszerűsítse az európai szakértői értékelés módszertanát minden érdeklődő számára, valamint felkészítse a projektvezetőket a 2025-ben esedékes saját szakértői értékelésükre. A szeminárium során a résztvevők alapképzésben  vettek részt a szakképzési szolgáltatók szintjén alkalmazott transznacionális szakértői értékelés módszeréről és a szakképző intézmények által a szakértői értékelésből származó előnyökről és a szakértői értékelés lebonyolításáról.

A szeminárium és a képzés két fő területét fedte le. Az egyik terület az oktatás fenntarthatóságának témáját öleli fel. A fenntarthatóság a minőségbiztosítás alapvető része, ezért az ezen a tevékenységen dolgozó csoport a legjobb módját kereste annak, hogy a fenntarthatóságot a különböző minőségi területeken, kritériumokban és indikátorokban kiemelje.

A második terület az európai (transznacionális) szakképzési szolgáltatói szintű szakértői értékelés módszertanával foglalkozott, és a szakértői értékelés előnyeire összpontosított. Ezt a területet felkészítő képzésként szervezték, amely elsősorban azokat a szakképzési szolgáltatókat és szakértőket célozta meg, akik ebben a ciklusban részt vesznek a transznacionális szakértői értékelésekben.A rendezvény egyben remek lehetőség volt arra, hogy valamennyi résztvevő  megismerje az európai szakértői értékelés előnyeit.

EQAVET PLA: A demokratikus állampolgárságra nevelés minőségbiztosítása a szakképzésben

EQAVET PLA 2024: ‘Quality assuring education for democratic citizenship in VET’

Az EQAVET online egymástól való tanulás programján mintegy 71 szakértő vett részt, akik több mint 26 uniós országot képviseltek: Ausztria, Belgium, Horvátország, Csehország, Dánia, Finnország, Franciaország, Németország, Görögország, Magyarország, Írország, Olaszország, Lettország, Litvánia, Hollandia, Lengyelország, Portugália, Románia, Szlovákia, Szlovénia, Spanyolország, Törökország, Egyesült Királyság, Grúzia, Albánia és Koszovó. A program résztvevőinek többsége a szakképzéshez kapcsolódó minisztériumban/nemzeti hatóságnál dolgozik. A résztvevők között jelentős volt a szakképzési szolgáltatók és a kutatóintézetek képviselete is.

A két napos rendezvény alatt a résztvevők kisebb csoportos megbeszéléseken mélyültek el a témákban. Az első nap megbeszélései az információgyűjtésre összpontosítottak (hol tart a demokratikus állampolgári nevelés a szakképzésben Európa-szerte). A második napon a résztvevők a hangsúlyt a minőségbiztosításra helyezték át, megvitatták, hogy a minőségbiztosítás hogyan segíthet áthidalni  a tanulási célok és az oktatás – képzés megvalósítása közötti szakadékot az alábbi kérdések megválaszolásával:
– Hogyan valósul meg a demokratikus állampolgári nevelés a szakképzésben?
– Melyek a demokratikus állampolgári nevelés erős területei/esetei a szakképzésben?
– Melyek a fő gyengeségek/akadályok a demokratikus állampolgárságra nevelés megfelelő biztosításának a szakképzésben? Hogyan lehet ezeket a gyengeségeket erősíteni?
– Hogyan lehet megérteni a végrehajtási hiányosságokat (azaz a demokratikus állampolgári nevelés tanulási célkitűzései és a gyakorlati megvalósítás közötti különbséget)?

A teljes jelentés angol nyelven itt olvasható.