Intézményvezetőknek szóló workshoppal zárta a Nemzeti Szakképzési Munkacsoport a tavaszi félév programjait

Digitalization in international projects

Május 19-én a Tempus Közalapítványban működő Nemzeti Szakképzési Munkacsoport (National VET Team, NVET) újabb sikeres workshopot szervezett „Nemzetközi programok eredményeinek felhasználása az intézmény fejlesztése érdekében” címmel, amelyre az EQAVET NRP munkatársa is ellátogatott.

A rendezvénynek a Tempus Közalapítvány adott otthont, a programot Müller Helga és Tóth Judit Emma NVET szakértők vezették.

A workshopot a tavaly novemberi, hasonló témájú esemény pozitív visszajelzései hívták életre. Ezúttal több mint húsz intézményvezető, igazgató, projektkoordinátor és projektmegvalósító vett részt a közös munkában.

Az eseményen közösen gondolkodtunk arról, hogyan lehet a nemzetközi projektek eredményeit hosszú távon is hasznosítani az intézmények fejlődése érdekében, és hogyan kapcsolódnak egymáshoz a projektek során felmerülő szükségletek, célok, tevékenységek, eredmények és hatások.

A program során sok gyakorlati feladat, csoportmunka és közös beszélgetés segítette a tanulást. Áttekintettük, hogy egy nemzetközi projekt milyen változásokat hozhat a tanulók, az oktatók, az intézmény munkatársai és az egész szervezet számára. A trénerek több jó gyakorlatot és inspiráló példát is bemutattak.

A workshopon szó esett arról is, hogyan lehet mérni a projektek hatását. Megismerkedtünk különböző értékelési eszközökkel, valamint kipróbálták a logikai keretrendszer (logframe) módszerét, amely segít a projektek céljainak és eredményeinek átgondolásában.

A nap folyamán a Nemzetköziesítés az oktatás világában videósorozat néhány részletét is megtekintettük. Emellett közösen átbeszéltük, milyen tényezők segítik a projektek hosszú távú sikerét. Kiemelt téma volt az intézményi dokumentumok szerepe, valamint a tanulók és az oktatók fejlődési lehetőségei. Azt is megvizsgáltuk, hogyan járulhat hozzá egy diák, egy oktató, egy intézményvezető vagy egy projektkoordinátor a projektek eredményeinek szélesebb körű hasznosításához.

A workshop második felében különböző intézmények példáin keresztül elemeztük a nemzetköziesítés különböző szintjeit. Az esettanulmányok segítségével azt vizsgáltuk, hogyan mérhetők a nemzetközi tevékenységek eredményei, és hogyan alkalmazhatók ezek a módszerek a saját intézményükben.

A workshop végén megfogalmaztuk a saját intézményünk, vagy projektünk rövid, közép- és hosszú távú céljait, valamint azokat a lehetséges partnereket és konkrét lépéseket, amelyek segíthetik a kitűzött célok elérését.

Az egész napos esemény gyakorlati példákon keresztül mutatta be, hogyan lehet tudatosan megtervezni és erősíteni a nemzetközi projektek hatását.

Számunkra különösen hasznos volt a tapasztalatcsere, hiszen lehetőségük nyílt arra, hogy más intézmények képviselőitől is új ötleteket és bevált megoldásokat ismerjünk meg.

Digitalizáció a nemzetközi projektekben – gyakorlati tippek és bevált eszközök a szakképzési szakértői munkacsoportól

Hogyan tehetők eredményesebbé a nemzetközi projektek digitális megoldásokkal? Milyen eszközök segítik a hatékony együttműködést, a projektmenedzsmentet és a biztonságos adatmegosztást? Ezekre a kérdésekre is választ ad A tanulás jövője webináriumsorozat második online eseményén járt az EQAVET nemzeti referenciapont képviselője.

A digitalizáció ma már a sikeres nemzetközi együttműködés alapja

A nemzetközi projektekben részt vevő intézmények és szervezetek számára a digitalizáció már nem csupán kényelmi szempont, hanem a hatékony együttműködés egyik legfontosabb feltétele. A megfelelő digitális eszközök lehetővé teszik a gyors kommunikációt, a közös dokumentumkezelést, az átlátható feladatkövetést és a valós idejű együttműködést – függetlenül attól, hogy a projektpartnerek mely országban dolgoznak.

A korszerű digitális megoldások nemcsak időt takarítanak meg, hanem hozzájárulnak a projektek magasabb szakmai színvonalához, az átlátható munkafolyamatokhoz és a sikeres nemzetközi partnerségek kialakításához.

Gyakorlati tudás szakértőktől

A tanulás jövője webinárium-sorozat második online eseménye 2026. április 16-án került sor, a Tempus Közalapítványban működő szakképzési munkacsoport szervezésében azoknak, akik szeretnék tudatosabban alkalmazni a digitális eszközöket nemzetközi projektjeikben.

Az előadásokat Müller Helga és Tóth Éva National VET Team szakértő, illetve Hegedüs Beáta, Erasmus+ mentor tartotta.

A webinárium résztvevői megismerhettek adaptálható projektpéldákat és a projektmunka során bevált digitális alkalmazásokat, valamint a nemzetközi együttműködéseket támogató online megoldásokat.

A digitális átállás nem kizárólag új szoftverek használatát jelenti. A sikeres nemzetközi együttműködéshez elengedhetetlen az egységes munkafolyamatok kialakítása, az interkulturális együttműködés támogatása, valamint a biztonságos adatkezelés is.

A webinárium kitért arra is, hogy:

  • miként csökkenthetők a különböző munkakultúrákból fakadó együttműködési nehézségek;
  • milyen adatvédelmi és adatbiztonsági szempontokat kell figyelembe venni a nemzetközi projektekben;

milyen európai uniós támogatási lehetőségek segítik a szervezetek digitális fejlődését

A szakértők saját tapasztalataikon és inspiráló nemzetközi példákon keresztül mutatják be, hogyan építhetők be a digitális megoldások a projektmunka mindennapjaiba.

Az esemény hasznos volt minden olyan szakember számára, aki részt vesz Erasmus+ vagy más nemzetközi projektben, közoktatási vagy szakképzési intézményben dolgozik, projektkoordinátorként vagy projektmenedzserként tevékenykedik, vagy szeretné fejleszteni digitális kompetenciáit és korszerűsíteni projektjei működését.

VETPROFIT – Szakképzésre szabott projektmódszer

VETPROFIT – Szakképzésre szabott projektmódszer

„A szakképzés reakció-készségét alapvetően meghatározza, hogy mennyire képes követni a munkaerőpiaci igényeket, mennyire képes a gazdasági szereplők képzési kimenetre vonatkozó elvárásait azonosítani és arra felkészíteni a jövő munkavállalóit. Vajon van-e olyan lehetőség, eszköz, módszer a szakképzésben dolgozó tanárok oktatók kezében, amivel a megszokott tanítási kereteket átlépve, a tanulási kimenetet az aktuális kereslet irányába tudják mozdítani?

A VETProfit tanárok, diákok és cégek válasza a kérdésre „igen”, amit a rendezvényen a partneriskolák jó gyakorlatának bemutatásával és a projekt a szakképzési trendekhez igazodó innovatív eredményeivel (mint a mikrokurzusok, mikrotananyagok, mikrotanúsítványok) szeretnénk alátámasztani. Végül arra a kérdésre keressük a választ, hogy a megszokott tanítási keretekből való kilépés hogyan integrálódhat a szakképző iskolák EQAVET- alapú minőségirányítási rendszerébe.”

Fenti gondolatokkal várta a VETPROFIT rendezvényre érkezőket a keszthelyi Premontrei Szakgimnázium és Technikum 2024. október 2-án.

A rendezvényen számos hazai és külföldi jógyakorlatot ismerhettünk meg. Az EQAVET projekt képviseletében Ziegler Angéla tartott előadást a „Kapcsolódási pontok a szakképző intézmények EQAVET-alapú minőségirányítási rendszeréhez: PDCA ciklus az innovatív módszereket alkalmazó oktatók munkájában” címmel.

A szakképző intézmény tanárai és diákjai által, külső cég munkatársainak bevonásával megtervezett és megvalósított reszponzív projektek számos ponton kapcsolódnak az intézmény minőségirányítási rendszeréhez: az EQAVET PDCA ciklus és az EQAVET indikátorok a reszponzív projektekben több ponton megjelennek, az intézményi szintű önértékelésben és a szakoktatók egyéni önértékelésében egyaránt nagyon fontosak.