Közös webinárium az EKKR, EUROPASS ÉS EQAVET Hálózatok részvételével az Európai Szakmai Alapprofilok koncepciójáról

2022. május 11-én került sor három hálózat részvételével egy olyan bevezető webináriumra, amely az Európai Szakmai Alapprofilok koncepcióját mutatta be.
A webinárium bemutatta az Európai Szakmai Alapprofilok koncepciójának tervezetét, lehetséges céljait és felhasználói csoportjait, valamint a javasolt működési keretet és a következő lépéseket.

A webinárium bemutatta az Európai Szakmai Alapprofilok koncepciójának tervezetét, lehetséges céljait és felhasználói csoportjait, valamint a javasolt működési keretet és a következő lépéseket.

Az Európai Szakmai Alapprofilok gondolata azon a tényen alapul, hogy a megfelelő szakmák munkafeladatai / munkakörök vagy funkciók minden tagországban közösek, főként a technológiai szabványok és az üzleti folyamatok globális volta miatt. Következésképpen a szakmai feladatok elvégzéséhez szükséges tipikus (meglévő és kialakulóban lévő) készségek és kompetenciák is hasonlóak. A tanulók által a közös munka alapfeladatok elvégzéséhez elsajátítandó tanulási eredmények is hasonlóak.

Az Európai Szakmai Alapprofilok célja, hogy meghatározzák azokat a közös – „alap” – tanulási eredményeket, amelyek az Európai Unió tagországaiban a nemzeti szakképzési programok szempontjából relevánsak az egyes foglalkozási/szakképzési területeken. Az alap tanulási eredmények alkotják az oktatási profilt.

A tanulási eredményeknek nem csak a szakmai készségekre és kompetenciákra vonatkoznak, hanem magukba foglalják a munka és a társadalom szempontjából releváns transzverzális készségeket is.

Az Európai Szakmai Alapprofilokat rugalmas eszköznek szánják, amely továbbfejleszthető és kiegészíthető különböző tanulási eszközökkel, forrásokkal és tartalommal, például szakmai digitális tartalommal, azaz konkrét digitalizált tanulási anyagokkal, digitális tanítási vagy (ön)értékelési eszközökkel, amelyek támogathatják az alapprofilban elérhető tanulási eredmények megszerzését. A koncepció megvitatása után a webináriumon kapott visszajelzéseket beépítik a szakmai előkészítő anyagba, amely 2022 év nyarán lesz elérhető.

Szakképzés 2022

Szakképzés 2022

A SZÁMALK-Szalézi Technikum és Szakgimnázium az IT Study Oktató- és Kutatóközponttal együttműködve nagy sikerű és magas színvonalú eseménynek adott otthont 2022. március 29-én.

A „SZAKKÉPZÉS 2022”elnevezésű rendezvény a szakképzést érintő trendeken és fejlesztéseken túl betekintés adott az Erasmus+ programban rejlő lehetőségekre, a szakképzést érintő minőségbiztosítási keretrendszerekre és a legújabb módszertani stratégiákra.

A program keretében Karvázy Eszter, az EQAVET projektmenedzsere bemutatta az EQAVET keretrendszer új európai kereteit, illetve részletesen beszélt az Erasmus+ szakképzési kiválósági központok pályázatáról (CoVe).

Az előadás anyagok és az eredeti cikk itt olvasható:

Minőségbiztosítási rendszer a szakképzésben

A szakképzés átalakítása során egy új, egységes minőségirányítási rendszer került bevezetésre.

A szakképzés átfogó átalakítása során, a Szakképzés 4.0 Stratégia célkitűzéseinek megfelelően, új, egységes minőségirányítási rendszer (MIR) került bevezetésre a szakmai oktatásban, amely az Európai Szakképzési Minőségbiztosítási Referencia Keretrendszeren (EQAVET) alapul.

Az átalakítás kiemelt célja volt a minőség javítása, mely a hatékonyság növelésének fontos eszköze. Ennek köszönhetően a duális képzés fejlesztésének egyik sarokpontja a minőségirányítás több pontn történő bevezetése volt.

A szakképző iskoláknak 2022. augusztus 31-ig kellett kialakítaniuk a minőségirányítási rendszerüket, amely minőségpolitikából, átfogó önértékelésből, ezekre épülő beavatkozó és fejlesztő tevékenységekből áll. A minőségpolitika középpontjába a szakképzés minőségének növelését kellett helyezni. Ez azt jelenti, hogy a meghatározott minőségcélok a szakképzési alapfeladat ellátás minőségének biztosítására és fejlesztésére fókuszáltak, ezek elérése érdekében kellett a működési elveket, módszertant, folyamatokat is átgondolni.

A szakképzésért felelős minisztérium szakértői csoportja kidolgozta az Önértékelési kézikönyvet, amely illeszkedik az EQAVET Keretrendszerhez, és amely módszertani útmutatást és támogatást nyújt a szakmai oktatást folytató szakképző intézményeknek a minőségirányítási rendszerük kialakításához, és azt követő működtetéséhez.Az EQAVET alapú MIR kialakításával a folyamatok átláthatóvá válnak, illetve monitoring rendszerként is működik az eredményesség nyomon követése érdekében.

Fő célok:

  • minőségi oktatás biztosítása;
  • oktatás minőségének nyomon követése és adekvát fejlesztések megvalósítása;
  • intézményi monitoring kialakítása, indikátorok használata, partneri mérési rendszer működtetése;
  • oktatói teljesítmény monitorozásának intézményi szintű kialakítása.

Az Önértékelési kézikönyv itt letölthető.

Népszerű a szakképzés, egyre több iskolás szeretne szakmát és érettségit szerezni

Egyre több nyolcadik osztályos iskolás szeretne szakmát és érettségit szerezni – derült ki a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) pályaorientációs felméréséből, amelynek összegzését csütörtökön juttatta el az MTI-hez a szervezet.

A felmérés szerint végzősök közül szakmát 13 százalék, érettségit 6 százalék szeretne, 34 százalék mindkettőt céljának tekinti. Felsőfokú végzettségben 31 százalék, doktori végzettségben 6 százalék gondolkodik, az általános iskolai végzettséggel 1 százalék elégedne meg.

Az iskolaválasztási adatok alapján 100 diákból 31 szakképző iskolában, 24 technikumban vagy szakgimnáziumban tanulna tovább. Gimnáziumba 36-an mennének, ami 6 százalékos csökkenés az előző évhez képest. A felsőfokú végzettség népszerűsége szintén visszaesett, és az is kiderül az összevetésből, hogy a tanulók egyre tudatosabbak, ugyanis 12 százalékról 9 százalékra csökkent azok aránya, akik még nem gondolkoztak továbbtanuláson – tették hozzá.

A pályaválasztást meghatározó szempontok közül 50 százalékkal a várható fizetés az elsődleges, 45 százalék viszont azt tekinti a legfontosabbnak, hogy szeresse a szakmáját. A szülők értékrendje ettől kissé eltér, ugyanis az anyagi szempontokat 45 százalékuk helyezi előtérbe, és 68 százalék javasol olyan pályát, ami megfelel a gyermeke érdeklődésének. Az adatokból az is kiderül, hogy a magasabb végzettségű szülők nagyobb arányban bízzák a gyermekekre a döntést, de a családi háttér jelentősen befolyásolja a választást. Maguk a fiatalok leginkább informatikával, gasztronómiával, sporttal vagy a művészeti ágak valamelyikével foglalkoznának leginkább – írták.

Az MKIK Gazdaság- és Vállalkozáskutató Intézetének éves kérdőívét a közlemény szerint 9197-en töltötték ki. A felmérés részletes ismertetése a kamara honlapján olvasható.

Forrás: MTI